Bemutatkozik az Oltchim Sorozatban ez a negyedik szezon, hogy az Oltchim magyar csapat ellen játszik valamelyik európai kupában. Ahogyan tavaly, most is a Bajnokok Ligájában találkozik a Győri ETO együttesével. A meccset ÉLŐben közvetíti a Viasat3!
A beálló Raluca Ivan elhagyta a klubot, a jobbátlövő Janina Luca és a jobbszélső Elena Berehoiu a Tomis Constanţához szerződött, a beálló Borbás Rita a DVSC-be ment, az irányító Roxana Cherăscu Brassóba utazott, a kapus Luminiţa Dinu pedig úgy döntött, befejezi a pályafutását.
A sztárokat hasonló tudású játékosok váltották. Megérkezett a balátlövő Cristina Neagu, visszatért a beálló Ionela Stanca, hazatalált a kapus Paula Ungureanu, Ukrajnából került az Oltchimhoz a jobbátlövő Olga Vascsuk, és Brassóból jött a jobbátlövő Patricia Vizitiu.
A román bajnokságot pontveszteség nélkül, toronymagasan vezeti az Oltchim: mind a hét eddigi mérkőzését megnyerte, és minden jel arra mutat, hogy ismét meg tudja védeni bajnoki címét. November 3-án újabb szponzor jelentkezett be a klubhoz. Mostantól az egyik romániai telekommunikációs cég is támogatja a Vâlceát, amelynek céljai egyértelműek: megnyerni mindent, ami lehetséges.
Beleértve a Bajnokok Ligáját is, hiszen jó úton haladnak a cél felé. Az első fordulóban izgalmas csatában nyertek a románok, amikor Maier vezényletével, Ungureanuval a kapuban a mérkőzés utolsó tíz percében tudták megverni a vendéglátókat. A következő felvonásban a Râmnicu Vâlcea-iak otthon fogadták az orosz Zvezdát, és ezúttal sem ismert lehetetlent a szélső Ramona Maier, Paula Ungureanu a második félidő nagy részében brilliáns védéseket mutatott be, Neagu és Luca pedig egy idő után ott lőtte át a magas orosz falat, ahol akarta.
Ennek a találkozónak az első félidejében történt egy sajnálatos esemény is: Valentina Ardean Elisei második gólja után szerencsétlenül ért talajt, és súlyos térdsérülést szenvedett. A héten kiderült, hogy a balszélsőre operáció és hosszú kihagyás vár.
A Győri Audi ETO elleni, romániai meccset a Viasat3 ÉLŐben közvetíti!
CS Oltchim Rm. Vâlcea
Legjobb európai eredmények:
BEK: elődöntős (1990, 1992)
BL: elődöntős (2009), legjobb 8 (1994, 1996)
EHF-kupa: negyeddöntős (2003)
KEK: győztes (2007), döntős (2002), elődöntős (1987, 1993)
Bajnokok Trófeája: győztes (2007)
IHF-kupa: győztes (1984, 1989)
Challenge-kupa: negyeddöntős (2005)
Magyarok ellen az európai kupasorozatokban:
BL, 1995/96, legjobb 8: Oltchim – FTC 26-26, FTC – Oltchim 29-23
BL, 1998/99, legjobb 16: Oltchim – Dunaferr 21-24, Dunaferr – Oltchim 24-23
EHF-kupa, 2003/04, 3. forduló: Oltchim – Győr 21-25, Győr – Oltchim 29-26
KEK, 2006/07, 3. forduló: Cornexi – Oltchim 25-25, Oltchim – Cornexi 40-23
KEK, 2006/07, elődöntő: Oltchim – FTC 36-23, FTC – Oltchim 27-28
BL, 2007/08, legjobb 16: FTC – Oltchim 22-32, Oltchim – FTC 34-28
BL, 2007/08, legjobb 8: Győr – Oltchim 30-27, Oltchim – Győr 32-27
BL, 2008/09, legjobb 8: Oltchim – Győr 28-26, Győr – Oltchim 30-28
Legjobb hazai eredmények:
tizenötszörös román bajnok (1989-1991, 1993-2000, 2002, 2007-2009)
tizenháromszoros Román Kupa-győztes (1984, 1990, 1992-1999, 2001-2002, 2007)
Román Szuperkupa-győztes (2007)
Idei BL-eredmények:
főtábla, C-csoport
1. forduló: Itxako – Oltchim 24-27
2. forduló: Oltchim – Zvezda 31-27
forrás: handball.hu
|