1. Az első aranykor

Bár az ETO női kézilabda csapata csak 1948-ban alakult meg, a sportág győri premierje lényegesen korábbi. 1927-ben egy városi futball-rangadó, az ETO-MÁVDAC derbi előtt két csehszlovák női alakult csapott össze, bemutatót tartva a nagypályás kézilabdából. A játék olyannyira elnyerte a közönség tetszését, hogy a MÁVDAC-nál meg is kísérletek létrehozni egy női kézilabdacsapatot, azonban az edzéseknél és néhány bemutató mérkőzésnél tovább nem jutottak, a Magyarországra is begyűrűző gazdasági világválság miatt ugyanis a gyár nem tudta biztosítani az anyagi feltételeket a szakosztály működéséhez. 

Sebők Tibor nevéhez fűződik az ETO női csapatának megszervezése, akit az intézői poszton később Burányi Ferenc váltott, a gárda első edzői pedig Dudás Lajos és Kellner Pál voltak. Az első hivatalos női bajnokságot 1951-ben rendezték. Talán kevesen tudják, hogy 1950-ben az utolsó "nem hivatalos" kispályás bajnokságban az ETO lett az aranyérmes. Az ötvenes évek közepén Joósz Vilmos került a szakosztályvezetői pozícióba, aki Lang János klubelnök támogatásával megkezdte az első "aranycsapat" építését. Az ETO-hoz igazolt Mosonmagyaróvárról Matulay Magdolna, a Grábból Dittrich Ilona, a Richardsból Novák Magdolna, valamint a szintén győri Hellasból Szalai Ilona és Boudny Éva. A csapat edzője ekkor Kellner Pál volt, ő azonban az '56-os forradalom után Svédországba távozott. Új trénerre volt szükség, és a választás a Révai Miklós Gimnázium fiatal testnevelő tanárára, Stéger Lászlóra esett. A csapat 1957 tavaszán a területi bajnokság győzteseként sikeres osztályozót vívott az NB I-be kerülésért. Az akkor még tavaszi-őszi lebonyolítási rendszerű pontvadászat tavaszi szakaszában 12 pontot szerzett az ETO, és csak a táblázat 6. helyén állt. Ősszel aztán megtáltosodott csapat, zsinórban nyert mérkőzések után jutott el az utolsó előtti fordulóig, amikor hazai pályán fogadta az egyik legnagyobb rivális TF-et. Ekkor már kézzel fogható közelségben volt a bajnoki cím, és a győri lányok csordultig telt lelátók előtt, elképesztő izgalmak közepette végül 5:4-re nyertek a kor talán legfélelmetesebb hírű és atmoszférájú helyszínén, a vörös salakos, villanyfényes mérkőzések megrendezésére is alkalmas börtön melletti pályán. A zárófordulóban az ETO Budapesten legyőzte a Goldbergert, és így megszerezte története első bajnoki aranyát, egy ponttal megelőzve a TF-et, kettővel pedig a Csepeli Vasast. 1958-ban a csapat több játékosa "szülési szabadságra" vonult, így az ETO csak nyolcadikként zárta a küzdelmeket. Mégis történt említésre méltó esemény ebben az évben is: egy budapesti mérkőzés után Stéger Lászlót felkereste a Lőrinci Fonó játékosa, Jóna Magda, a kor talán legjobb kézilabdázója, és kérte, igazolja le őt az ETO.

Az 1959-es bajnokságnak a félelmetes Novák, Jóna átlövő párossal vágott neki a csapat, és hatalmas küzdelmet vívott az elsőség megszerzéséért a Goldbergerrel. Tavasszal egy hatalmas zápor tarkította mérkőzésen 2:1-re az ETO nyert Győrben, ám a tabellát hosszú ideig mégis a Goli vezette. Három fordulóval a vége előtt aztán váratlan vereséget szenvedtek az óbudaiak, a zöld-fehérek pedig a tabella élére ugrottak, és már nem is hibáztak. Hatalmas csata után ismét az ETO lett a bajnok! A gólkirálynői címet Jóna Magda érdemelte ki, aki a csapat 225 góljából 102-t szerzett. 1960 még a sikerek jegyében telt. A csapat a Bp. Spartacus mögött második lett a bajnokságban, igaz tetemes, nyolc pontos hátrányal. Év végén Jóna Magda a klubváltás mellett döntött, a Bp. Spartacushoz igazolt.

2. A megszűnés felé 

Jóna Magda távozása után a sikerek is hosszú időre elkerülték az ETO-t. 1961-ben 4., 1962-ben 7., 1963-ban a 10. helyen végzett a csapat. A szezon végeztével Stéger László felállt a kispadról. A következő esztendőben aztán a 9., majd 1965-ben a 11. hely jutott osztályrészül. A gyászos bajnoki szereplést a Magyar Népköztársasági Kupában (MNK) igyekeztek feledtetni a lányok: Kheim Jenő edző irányításával a legjobb négy közé jutottak. 1966-ban megtörtént a legrosszabb: az ETO 13. helyen végzett, és kiesett az első osztályból. Az 1967-es esztendőben a csapat megnyerte a másodosztály küzdelmeit, és visszakerült a legjobbak közé. Sajnos csak átszállójegyet váltott az ETO, 1969 ismét az NB I/B-ben köszöntötte a zöld-fehéreket. Kheim Jenő lemondása után Tompa Zoltán vette át a szakmai irányítást. Ekkoriban már Matulay, Lajosné, Szalai, Novák, Lengyelné, Csaplár, Kék Lászlóné, Horváth Margit voltak a csapat meghatározó játékosai.

Három év következett az NB I/B-ben, sorrendben 6., 3. majd 2. helyen végzett a csapat. Az 1972-es ezüstérem azt jelentette, hogy az ETO visszakerült a legmagasabb osztályba. Cser, Gillium, Fábián és az Újhelyi testvérek voltak a csapat húzóemberei. A bentmaradás azonban nem sikerült, az esztendő végén a lányok ismét búcsút intettek az élvonalnak. A mélyrepülés aztán tovább folytatódott: edzőváltásokkal tarkított négy esztendő következett (az állandóságot Jámbor Vilmos 1975 és 1977 közötti edzősködése jelentette), mígnem a csapat 1977-ben kiesett az NB I/B-ből is.

A folyamat megállíthatatlannak bizonyult, 1979-ben az ETO az NB II 11. helyén végzett, s ettől az osztálytól is búcsúzni kényszerült. Az utolsó évben Takács Miklós edző sokszor általános iskolás lányokat volt kénytelen a csapatba állítani. 1975 és 1979 között negyven, az első csapathoz tartozó kézilabdázó távozott az ETO-tól, köztük ifjúsági válogatottak egész sora (Csehi, Hédli, Nyári, Sulyok, Fehéregyházi, Orbán), akik aztán új csapataikban meghatározó NB I-es játékosokká erősödtek. Utolsó mohikánként Tóth Edit kapus szerepelt az együttesben, akinek teljesítményére a kiesés ellenére sem lehetett panasz.
 
3. Több, mint egy évtized ETO nélkül

Az NB II-től való búcsút követően az egyesület vezetése úgy döntött, hogy megszünteti a szakosztályt. A felnőtt csapat játékosai a Győri Textileshez kerültek, az utánpótlást pedig a Győri Richards vette át. A fiatalok sikeresen épültek be az akkor újonc NB II-es Richardsba, és 1980-ban kiharcolták a bentmaradást. Jámbor Vilmos csapatában kezdte bontogatni szárnyait Szabó Hedvig, Csapó Erika és Kocsis Erzsébet. 1982-ben bajnoki címet szerezve léptek felsőbb osztályba, az NB I/B-ben pedig első nekifutásra a 6. helyen végeztek. 1984-ben újabb bravúr következett: a Szegedi Textil mögött megszerzett ezüstérem az első ligába jutást jelentette. A Győri Richardsot a '80-as évek közepén, második felében az NB I biztos középcsapataként tartották számon a sportág barátai.

1989 tavaszán a Richards Finomposztógyár bejelentette, hogy a jövőben nem tudja vállalni a csapat működtetését. A gárda végül a 10. helyen végzett a bajnokságban, és névváltozás után továbbra is az első osztályban szerepelt, immáron Győri Sportközpont SE-ként. Az újonnan érkező játékosok (Ádám Zsuzsa, Pajor Jolán, Kiss Csilla, Németh Jolán) mellett Laczó, Bodrogi, Horváth Zs. és Horváth K. személyében egy sor saját nevelésű, serdülő korú kézilabdázó kapott lehetőséget hétről hétre. A gárda megőrizte középcsapat státuszát, az időközben őszi-tavaszi rendszerűvé átalakított bajnokságban az 1991/92-es szezonban a 6. helyen végezett.

Időközben komoly változások történtek a Rába ETO háza táján, a korábbi ügyvezető elnököt, Szániel Jánost Kovács Jenő váltotta. Kovács az első pillanattól nyíltan hangoztatta, hogy a labdarúgáson kívül nem tart igényt a többi szakosztályra. Emiatt 1992 őszén a Rába ETO férfi kézilabda csapata beleolvadt a Győri Sportközpont SE-be, majd novemberben a Győri Sportközpont SE-ből megalakult a Győri ETO Kézilabda Club, melynek "gazdája" Győr város önkormányzata volt. Az 1979-ben megszűnt női szakosztály "hazatért", újra ETO néven szerepelt a sportág élvonalában.

4. Újra ETO

Az 1992/93-as bajnoki szezont még Győri Sportközpont SE-ként kezdő csapat tavasszal már Győri ETO KC-ként zárta 12. helyen a pontvadászatot. 1993 nyarán névadó szponzor állt az együttes mögé, négy idényen át Győri Keksz ETO-ként szerepeltek a lányok. Komoly erősítések történtek ezen a nyáron: Debrecenből költözött Győrbe Mátéfi Eszter és Szántó Anna, akik hamar beilleszkedtek a Horváth Mariann, Hoffmann Beáta, Nagy Anikó, Szabados Gabriella fémjelezte csapatba. Az 1993/94-es szezont végül 5. helyen zárta a Horváth Lajos irányította ETO, Mátéfi Eszter pedig az NB I gólkirálynője lett. A következő esztendőben nem sikerült az előrelépés, az 1994/95-ös idényben ugyancsak ötödik lett a csapat, kispadján az akkor NB I-ben újonc edzővel, Róth Kálmánnal. Ebben az évben azonban az ötödik hely is nemzetközi kupaszereplést ért, így az ETO női csapata története során először mutatkozhatott be Európának. A svájci Amicita Zürich elleni City Kupa nyitány után azonban a Silcotub Zalau már megálljt parancsolt a Hoffmann Beáta, Szántó Anna, Nagy Anikó, Mátéfi Eszter, Horváth Mariann ötös vezérelte csapatnak, mely ekkor már soraiban tudta az elkövetkező évtized meghatározó magyar kézilabdázói közül Pálinger Katalint, Pigniczki Krisztinát és Kulcsár Anitát is. A csapat végül a 4. helyen zárta az 1995/96-os bajnokságot.

Az új idény kezdetén aztán már a nyáron külföldről hazatérő Hikádé István ült az ETO kispadján. A következő hónapok azonban nem igazolták az edőváltás helyességét: rövidesen Vura József lett a tréner. A csapat három fordulót ért meg a City kupában, a bajnokságban azonban csak az ötödik helyen végzett. (Ez volt egyébként mindmáig az utolsó esztendő, amikor az ETO nem a dobogón fejezte be a szezont.)

Az 1997/98-as évadban a csapat immár Graboplast ETO néven a második helyen végzett, ugyanannyi pontot szerzve, mint a harmadik helyezett Ferencváros. Ebben a szezonban az előző idénybeli gyengébb bajnoki teljesítmény miatt az ETO nem vett részt a nemzetközi küzdelmekben, ám a következő évi EHF-kupa szereplés kárpotólta a szurkolókat! 1999 tavaszán az együttes magabiztosan menetelt a döntőig, itt azonban a hazai három gólos győzelem ellenére fejet kellett hajtania a jobb erőkből álló Viborg előtt. A bajnokságban újra a bronzérem jutott a lányoknak, és a Magyar Kupában is harmadik helyet szerezte meg a csapat.

Az 1999/2000-es idény nem várt izgalmakat hozott. Az évad előtt a bajnoki cím megszerzésére is esélyesnek tartott Graboplast végül a második helyre futott be, érdekes körülmények között. Az utolsó fordulóban Orosházán elvesztett meccsét megóvta az ETO, a Magyar Kézilabda Szövetség pedig a találkozó újrajátszását rendelte el. Ezt a döntést azonban a Dunaferr óvta meg. Végül a dunaújvárosi beadványt elutasították, a megismételt mérkőzésen pedig az ETO legyőzte a békésieket, és története során először szerzett jogot a Bajnokok Ligája indulásra. Az év krónikájához tartozik még, hogy a Dunaferr máig fájó emlékű revánsot vett a győri csapaton: 29:17 arányban diadalmaskodtak a Magyar Kupa fináléjában.

A 2000/2001-es szezon a Bajnokok Ligája szereplés miatt marad emlékezetes. A selejtezőben nagy csatában, összesítésben egy gólos különbséggel múlta felül az ETO a Montex Lublin együttesét, és a csoportküzdelmek során a Valencia, a Szpartak Kijev és a Krim Neutro Roberts Ljubljana csapataival mérkőzött. Bár a lányok kétszer is döntetlent értek el a korszak sztárcsapata, a Ljubljana ellen, elsősorban a Valencia elleni hazai vereség miatt nem sikerült a továbbjutás. Szezon közben igazolt a Dunaferrhez az ETO saját nevelésű kézilabdázója, a mára a világ legjobb kapusai között számon tartott Pálinger Katalin, akinek pótlására Sirina Irina érkezett. A bajnokságban a némileg csalódást keltő harmadik helyen végzett az ETO.

Az átigazolási időszakban nagy veszteségek érték az együttest: Pigniczki Krisztina Dunaújvárosba, Kulcsár Anita a Cornexibe, Nagy Anikó Frederikshavnba, Horváth Mariann a Wiener Neustadtba, Kereki Edina Debrecenbe igazolt, Hoffmann Beáta pedig visszavonult. Túlzás nélkül kijelenthető: teljesen új csapatot kellett építeni. Ekkor érkezett Győrbe Nitescu Carmen, idény közben pedig Prok Beatrixért cserébe a Vasasból Vérten Orsolya. Kényszerűségből ugyan, de ekkor léptek elő főszereplővé a győri utánpótlás kiválóságai: Görbicz Anita, Mehlmann Ibolya, Jókai Nóra, Petróczi Viktória, valamint az egy évvel korában a Cornexitől igazolt, egyre jobb formát mutató Lovász Zsuzsanna és az addig jobbára csak epizodista Kindl Gabriella.  A 2001/2002-es szezonnak nekivágó "csikócsapat" nagy menetelésbe kezdett, melynek végeredménye az EHF-kupa döntője lett. A Baekkelagets Oslo elleni nagyszerű hangulatú elődöntő után az Ikasttal vívott döntő első mérkőzését is megnyerte az ETO Győrben, azonban a dániai visszavágón érvényesült a nagyobb rutin, és az Ikast nemzetközi alakulata otthon tartotta a trófeát. Az új, rájátszásos rendszerben lebonyolított bajnokság végén újra a bronzérem jutott a győri lányoknak.

A bajnokság befejezése után játszották le a Magyar Kupa négyes döntőjét a Népligetben. A Hódmezővásárhely elleni, nehezen megnyert elődöntő után az ETO a Dunaferr-rel találta magát szemben a döntőben, és 24:24-es döntetetlen után hétméteresekkel veszítette el a finálét.

A 2002/2003-as bajnoki év még Vura Józseffel a kispadon kezdődött, azonban néhány nem várt idegenbeli vereség után a klub vezetése a váltás mellett döntött. Januárban az addig az utánpótlás csapatokat irányító Róth Kálmánt nevezték ki vezetőedzőnek, aki mindjárt egy népligeti, Ferencváros elleni győzelemmel debütált a kispadon. A KEK-ben az elődöntőig jutott az ETO, itt azonban egy nagy arányú besanconi vereség megpecsételte a csapat sorsát. A bajnoki küzdelmeket a harmadik helyen zárta a gárda, magabiztosan megelőzve a szakemberek által esélyesebbnek tartott, alaposan megerősített Cornexit. Ebben a szezonban szerepelt először zöld-fehér szerelésben a nyáron igazolt Ana Dokic, robbant be az élvonalba Mörtel Renáta, kapott mind több lehetőséget a 17 éves Bódi Bernadett, és dörömbölt egyre hangosabban a felnőttcsapat kapuján Herr Orsolya. Első NB I-es labdaérintéséből Temes Bernadett gólt lőtt a Ferencváros ellen. 2002 decemberében Kindl Gabriella Dunaújvárosba távozott..

2003 nyarán újabb tehetséges fiatalok érkeztek az ETO-hoz: Juhász Gabriella Debrecenből, Monika Kovacicova Békéscsabáról, Borbás Rita Esztergomból költözött Győrbe. Lovász Zsuzsanna viszont követte Kindl Gabriellát, és a Dunaferrbe igazolt.

Fantasztikusan indult az új idény, a sérült Mehlmann Ibolyát, Carmen Nitescut és Borbás Ritát nélkülöző, Sirina Irinát leszámítva csak ifjúsági és junior korú játékosokkal felálló ETO 28:27-re győzött a legjobb csapatával felálló Dunaferr ellen Dunaújvárosban. Az újvárosiak óvással próbálkoztak, mindhiába. Az EHF-kupa szereplés az elmúlt években megszokott forgatókönyv szerint alakult: nagyszerű menetelés májusig, majd öszezuhanás a fináléban. Ezúttal ismét a dán Viborg lett a kupagyőztes. Áprilisban Győrben rendezték a Magyar Kupa négyes döntőjét. Nagy volt a készülődés városszerte: vezetők, játékosok, szurkolók egyaránt a női csapat újkori történetének első aranyérmét remélték. A Fradi elleni, hetesekkel megnyert elődöntő után azonban a Dunaferr elleni finálé fájó vereséget hozott.

Az EHF-kupa mérkőzéseitől fáradt csapat végül hatalmas hajrával futott be a bajnokság második helyére: rájátszásbeli utolsó négy meccsét megnyerte az ETO, Vácon például időn túli szabaddobással. Az ezüstérem alapján a lányok a Bajnokok Ligája selejtezőjére készülhettek. Ebben az évben lépett pályára először a felnőttek között Bognár Barbara.

A 2004/2005-ös idénynek komoly erősítésekkel vágott neki az ETO. Két sokszoros román válogatott húzott zöld-fehér mezt: a Rapid Bucurestiből Aureilia Bradeanu, az Itxako Estellaból pedig Simona Gogirla érkezett Győrbe. A felkészülést hátráltatta, hogy az együttes három meghatározó játékosa az olimpia miatt a felnőtt-, fiataljai pedig - megszokott módon - a juniorválogatottban töltötték a nyarat, így őszre nem állt össze a csapatjáték. Talán ennek tudható be, hogy a Motor Zaporizzsja elleni BL-selejtezőt, ha csak egy góllal is, de elbukta az ETO.

A bajnokságban sokáig a Dunaferr vezetett (elsősorban szeptemberi győri győzelmének köszönhetően), azonban januárban két mérkőzésen is olyan játékos lépett pályára a piros-fehéreknél, aki arra nem lett volna jogosult, ezért a Szövetség pontokat vont le a dunaújvárosiaktól. Az alapszakaszt az ETO nyerte. Közben azonban megszületett az oly régen várt első "újkori" arany. Április első hétvégéjén ismét a Magvassy sportcsarnok adott otthon a Magyar Kupa fináléjának, és az ETO a döntőben 26:24 arányban diadalmaskodott az országos média túlzott szimpátiáját élvező Dunaferr-rel szemben. Megkezdődött a bajnoki rájátszás, melybe a Cornexi elleni, már-már szokásosnak mondható EHF-kupa döntő ékelődött be. Az első mérkőzésen Győrben úgy nyert az ETO 27:21-re, hogy alig több, mint negyedórányi játék után már 8 góllal vezetett. A kupagyőzelemben biztos mintegy ezer győri drukker aztán egy héttel később csalódottan látta, hogy a szétesett ETO semmilyen ellenállást nem tanúsítva bukta el a döntő visszavágóját.

Három nappal később újabb, sorsdöntő meccs következett a bajnokságban, melyet hatalmas győzniakarással nyert meg az ETO Budapesten a Ferencváros ellen. A Cornexi csak kirándulni jött Győrbe, így következett a Dunaferr elleni bajnoki döntő. A mérkőzésen szlovén játékvezetők fújták a sípot, és az ETO nagyszerű játékkal, elsősorban Herr Orsolya parádés teljesítményének köszönhetően 25:15-ra győzött, 46 év után ismét elhódítva ezzel a bajnoki címet.

A 2005/2006-os szezon előtt a Dunaferrbe távozott a Borbás Rita, Mehlmann Ibolya és Sirina Irina, a Fradiba igazolt a saját nevelésű Szamoránszky Piroska. A dán GOG Gudméből tért haza Nagy Krisztina, a Silcotub Zalauból pedig Ana-Maria Lazer lett az ETO kézilabdázója. Nagyszerű ősz után (száz százalékos teljesítmény a bajnokságban) a Bajnokok Ligájában januárban több pofon is érte az ETO-t a Kometal Szkopje és az Aalborg ellen, így hiába volt a Dinamo Volgográd elleni barvúros kettős győzelem, a csapat végül csak a harmadik helyen végzett a csoportban, és a KEK-ben folytathatta. Itt azonban ismét a döntőig meneteltek Görbiczék, ahol a Buducnost Podgorica volt az ellenfél. A legendás Moracsa csarnokban jó második félidei játékának köszönhetően döntetlent ért el a csapat, így kézzelfogható közelségbe került egy európai trófea begyűjtése. Sajnos ismét nem sikerült a bravúr, a Podgorica győri győzelmével hódította el a kupát.
A hazai kupasorozatban azonban ismét diadalmaskodott az ETO. A gödöllői finálé elődöntőjén a Fradi adta meg magát, a döntőben pedig a Cornexi volt kénytelen fejet hajtani.
A bajnokság az őszi hibátlan menetelés után a vártnál szorosabban alakult. Ennek részben oka lehetett a csapatot sújtó páratlan sérüléshullám, szinte nem volt olyan kézilabdázó, aki hosszabb-rövidebb ideig ne hiányzott volna. A több meghatározó játékosát nélkülöző, az alapszakaszt megnyerő ETO a rájátszás első szakaszában két vereséget is elszenvedett, így győzelmi kényszerrel lépett pályára Dunaújvárosban, ahol a mérkőzés során csak egyszer, az utolsó percben vezetett, ám ez is elég volt az egygólos diadalhoz. A Debrecen elleni hazai győzelmet követően a Fradi érkezett ki-ki meccset játszani a Magvassy sportcsarnokba, és nagy csatában végül az ETO győzött egy góllal, megvédve ezzel bajnoki címét.   A szezon során épült be az ETO-ba a győri utánpótlás két újabb tehetséges tagja, Herr Anita és Oross Nilla. 
Az esztendő krónikájához tartozik még, hogy a World Handball Magazine szavazásán Görbicz Anitát meggyőző fölénnyel választották a világ legjobb női kézilabdázójává.

forrás: www.gyorietokc.hu